2008. 10. 21.

Különleges csokitorta



Úgy döntöttem, hogy életem eddigi legszebb tortáját fogom elkészíteni Anyukám születésnapjára. Találtam is egy képet, amit később már egyszer sem találtam meg, de legalább az alap ötlet megvolt. Utána jött a receptek olvasgatása, majd a NLC Sütitündéreinek bevonása. Eddig még soha nem csalódtam bennük, természetesen most is jókat mondtak. A végeredmény: mascarpones ét- és fehércsokival töltött kakaós-mandulás piskóta.

Természetesen, hogy ez se legyen olyan egyszerű, a pasim autóstól elment nyaralni, úgyhogy a tortát busszal kellett leszállítani az ünnepelthez, augusztusban, a legnagyobb melegben, a nővéremmel és az unokahúgommmal együtt. Szerencsére a Cuki Diszkont-os (ez a bolt neve mielőtt valaki félreértené) bácsitól kaptam egy üres dobozt, abba kerültek a jégakkuk és a tortásdoboz. Odafelé természetesen nem volt légkondi a buszon, elvégre nagyon meleg volt, de túléltük mind a négyen. (Hazafelé viszont volt, elvégre akkor már kint sem volt meleg, a buszon pedig majdnem megfagytunk.) A tortából mindenki kapott, aki a horgásztanyán volt akkor éppen. Ízlett nekik!


A recept:
6 tojás
6 ek cukor
2 ek liszt
2 ek cukrozatlan kakaópor
2 ek darált mandula
A szokásos módon piskótát sütünk belőle, majd ha kihűlt 4 felé vágjuk.


Étcsokis krém
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín
30 dkg étcsoki (2 tábla 75% és 1 tábla 51%-os)
1 habfixáló

Fehércsokis krém
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín
30 dkg fehércsoki
1 habfixáló


Mindegyiknél a tejszínt a habfixálóval felverni habnak, bele a mascarpone és az olvasztott csoki.

Alulra piskóta, arra étcsokis krém, piskóta, fehércsokis krém, piskóta, étcsokis krém, piskóta fehércsokis krém kívülre, rá a marcipán. A csokit a tetejére papírtölcsérből csorgattam rá. Ehhez ajánlott kesztyűt felvenni, mert nagyon meleg! Sokkal egyszerűbb, mint amilyennek látszik!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Az E80 tortánál a krém készítésénél a tejszínben felolvasztjuk a tábla csokoládékat és másnap hidegen kell felverni. Ennél a receptnél ez nem használható? Még sose használtam mascarpone-t.

Kriszti

Velinda írta...

Szerintem nyugodtan használhatod azt is, vagy bármilyen általad kedvelt csokikrémet.