2008. 12. 04.

Meggyzselés csokitorta

Tavaly karácsonyra csináltam egy halom bonbont. A kedvencem a meggyzselé, marcipán és rumos csokikrém kombináció volt. Már akkor is gondoltam rá, hogy valahogy tortába is át kellene ezt ültetni, de valahogy elmaradt. Aztán eltelt majdnem egy év, Anyukámmal megbeszéltük, hogy Apukám a névnapjára szatmári szilvatortát fog kapni. Igen ám, de a Nagypapám 85. születésnapjára készült lúdlábtortából megmaradt fél üveg meggybefőtt, amiről eszembe jutott a tavalyi bonbon. Ezek után egy fantasztikus logikai levezetéssel arra jutottam, hogy mivel az én névnapom közvetlenül Apukámé előtt van, és úgyis együtt tartjuk a kettőt, ezért nyugodtan csinálhatok neki olyan tortát, amilyent én akarok enni. Ráadásul ennek a tetejére lehet marcipánt rakni, a másikra pedig nem. A terv az volt, hogy a marcipánra fogok valami horgászos képet festeni. (Figyelembe véve, hogy sem rajzolni, sem festeni nem tudok egy egészen icike-picikét sem, ez közben már nem tűnt teljesen normális ötletnek.) A család egyöntetű véleménye alapján eddig ez volt a legjobb tortám. Bár a legtöbbnél ezt mondták... A Nővérem azért a második szelet eltüntetése közben megjegyezte, hogy ha lehet, akkor neki valami sósat csináljak majd.

Hozzávalók:
6 tojás
6 ek cukor
4 ek liszt
2 ek kakaópor

A tojásokat ketté választjuk, a sárgáját fehéredésig keverjük 4 ek cukorral. Bele keverjük a lisztet és a kakaót. A fehérjét a maradék 2 ek cukorral kemény habbá verjük. A belekeverjük a lisztes részbe a hab 1/3-át, majd az így fellazított tésztába óvatosan beleforgatjuk a maradék habot. Előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük kb 170 fokon.


Töltelék:
1 üveg magozott meggybefőtt
2-3 ek ékezési keményítő
fahéj
5 dkg marcipán a belsejébe
4 dl tejszín
30 dkg étcsoki
1 cs lapzselatin


A meggybefőttet a levével együtt leturmixoljuk, fahéjjal ízesítjük és az keményítővel sűrűre főzzük. Félre rakjuk hűlni.
A csokit megolvasztjuk, amíg hűl, kemény habbá verjük a tejszínt, összekeverjük az olvasztott csokival. A zselatinlapokat 5 perce beáztatjuk, kinyomkodjuk, 2 ek vízzel megolvasztjuk. Amikor langyosra hűlt, belekeverjük a csokis tejszínbe.
A piskótát 3 lapra vágjuk. Az alsó lapot megkenjük a csokikrém felével, ráöntjük a meggy felét, vékonyra kinyújtott marcipán, rá a második lap, csokikrém, meggy, harmadik lap. Ha az egész tortát szeretnénk bevonni marcipánnal, akkor még kb 30 dkgra lesz szükség.

Nincsenek megjegyzések: