2012. 12. 31.
Ropogós kókusztallér
Ropogós kókusztallér
Hozzávalók kb. 70 darabhoz:
15 dkg kókuszreszelék
30 dkg liszt
20 dkg vaj vagy margarin
10 dkg cukor
1 tojássárgája
15 dkg ét tortabevonó
Serpenyőben a kókuszt zsiradék nélkül megpirítjuk (vigyázat, könnyen megég!), majd kihűtjük.
A lisztet a forgácsokra vágott vajjal, a cukorral, a tojássárgájával és 10 dkg kókuszreszelékkel összegyúrjuk. (Robotgéppel is lehet!) A tésztából 3 cm átmérőjű rudakat sodrunk és kb. 2 óra hosszat hűvös helyen pihentetjük.
A tésztarudakat kb. 5 mm vastag szeletekre vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben 200 fokon (3-as fokozat gázsütőben), kb. 12 percig sütjük.
A tortabevonót felolvasztjuk, a kihűlt tallérokat bevonjuk csokival (mokkáskanállal a legegyszerűbb), kb 10 percig állni hagyjuk, majd megszórjuk a maradék kókusszal (bele szoktam nyomni a mélyebb tálkában lévő kókuszreszelékbe). Ha nem várunk vele akkor sem lesz nagy baja, kicsit jobban beleragad a kókusz a csokiba.A csoki mennyisége erős túlzásnak tűnik nekem, elég sok megmaradt, de lehet, hogy másnak jobban fogy.
Egy probléma van csak vele, nekem eddig se kicsi, se közepes, se nagy késsel nem sikerült szépen elvágni. Cérnával se... Ha valaki rájön a titokra szóljon!
Csokis-áfonyás tallérok
Borcsa nem igazán mutatott az előzetes tesztek során sok hajlandóságot a sütemények kiszaggatására, ezért a szaggatós sütemények kettő kivételével lekerültek a listáról, majd jövőre újra próbálkozunk.Akik fent maradtak a listán, azok szerencsés választásnak bizonyultak. Íme az első kiválasztott, szerelem első látásra, a Dr. Oetker idei karácsonyi füzetéből.
Csokis-áfonyás tallérok
Hozzávalók:
Töltelékhez:
- 125 g aszalt vörös áfonya
- 50 g őrölt mandula
- 75 g csokoládé
- 1 darab tojás (közepes méretű)
- 1 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
- 0,5 teáskanál őrölt fahéj
Tésztához:
- 375 g búzaliszt
- 150 g porcukor
- 1 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
- 1 darab tojás (közepes méretű)
- 180 g Rama
- 2 evőkanál víz
- 2 teáskanál kakaópor
Előkészítés:
Az aszalt vörös áfonyát és a csokoládét apró darabokra vágjuk. A tepsit sütőpapírral béleljük, és a sütőt előmelegítjük.
Elkészítés:
A lisztet egy keverőedénybe szitáljuk. A kakaópor kivételével hozzáadjuk a többi hozzávalót és konyhai robotgéppel (dagasztó spirállal) kezdetben alacsony majd legmagasabb fokozaton sima tésztává dagasztjuk. A tésztát megfelezzük és az egyik feléhez a kakaóport hozzágyúrjuk. A világos és a kakaós tésztát külön-külön, enyhén lisztezett munkalapon, 20 x 10 cm nagyságú lappá nyújtjuk. A világos tésztát a kakaós tésztára helyezzük, enyhén rányomjuk és óvatosan egy 20 x 40 cm-es lappá nyújtjuk.
A töltelékhez az előkészített áfonyát és a csokoládét egy keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és jól elkeverjük. A tésztát a töltelékkel megszórjuk, majd elfelezzük. A lapokat a hosszabbik oldaltól indítva feltekerjük és egy órára a hűtőszekrénybe helyezzük.
A hengereket egyenlő nagyságú, kb. 1 cm széles szeletekre vágjuk, és a tepsibe fektetjük.
A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: 3-4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 10 perc
Sütés után a tallérokat sütőpapírral együtt, sütőrácson hagyjuk kihűlni. Kb. 80 darab fog kijönni belőle.
Tanácsok, tippek:
Ha tészta túl lágy, helyezzük fél órára a hűtőszekrénybe.
Jól záródó fém dobozban, a tallérok akár 3 hétig is eltarthatóak.
Amit máshogy csináltam:
Kevés volt az áfonya, (megkóstoltuk...) így a fele áfonya a fele mazsola lett. Gyorsítani akartam a dolgon, bedobáltam az aprítóba a csokit és az áfonyát, ami darabok helyett egy masszát csinált belőle. Viszonylag egyszerűen rá lehetett kenni a tésztára, biztos, hogy jutott mindenhova, a vagdosós szórós módszerrel nem tudom milyen lenne. Legközelebb először ledarálom a csokit, úgy rakom hozzá a áfonyát, hogy valami darabkák maradjanak abból is, de alapvetően nem ártott neki a dolog. Az elején a tészta egész kevés hajlandóságot mutat arra, hogy összeálljon. Ne add fel! Tényleg lesz belőle tészta, kézzel hozzá sem kell érni. Én az egészet egyben bevágtam a hűtőbe, a kakaót csak a nyújtás előtt gyúram hozzá. Lehet vele húzni az időt, másnapig elvan a hűtőben. (Az egyik töltelékemről utólag derült ki, hogy nem jó ötlet tovább állni hagyni, mint amit a receptben írtak...)
2010. 09. 02.
Elsőfilmesek lettünk...
Gravírozunk szorgalmasan. Határozottan növeli az ember önbizalmát. Ráadásul közben remekül lehet tervezgetni, hogy mit sütök majd karácsonyra. Igen! Tudom, hogy még csak szeptember van! De azt már elterveztem, hogy sütök majd mézeskalácsot, amit ugyan azokkal a népi motívumokkal fogok/fogunk díszíteni, mint a poharakat és üvegeket, és a decemberi vásárokban, meg a karácsonyra rendelt dolgokhoz adjuk majd ajándékba. Remélem elkészül tényleg.
Na, de ott tartottam, hogy gravírozunk. Szorgalmasan járunk vásárokba is, kifejezetten szeretjük mind a ketten. Az egyetlen probléma, hogy az esetek nagy százalékában a helyszínen készített dolgokat viszik el, amik viszont technikai okokból nincsenek lefényképezve. Szerencsére viszont otthon is készült már annyi minden, hogy érdemes legyen összegyűjteni és a nyilvánosság elé tárni. Hogy szakszerűen fejezzem ki magam... A lényeg, hogy csináltunk egy "bemutatkozó klipet", amit fel is töltöttünk a jútúbra, hogy mások is tudják nézegetni. Jól el is küldtük egy csomó ismerősünknek, hogy tényleg nézegesse is valaki. Nézegetik! Nézegessétek ti is...
Íme...
2010. 03. 24.
A Pájsli
- Egyeseknél a pájsli ugyan az, mint a szalontüdő. Mi nem tartozunk közéjük...
- Mások peislinek írják. Mi közéjük sem tartozunk...
Én viszont igen, nálam a szív húsnak minősül. A tüdő viszont nem, úgyhogy azt kihagytam. Kezdődhetett a vadászat!
Alig pár hét alatt két részletben sikerült vásárolnom megfelelő mennyiségű sertésszivet és nyelvet is, úgyhogy semmi nem tarthatott vissza attól, hogy elkészítsem életem első pájsliját. Ha már első, akkor legyen mindenben első! Soha nem főztem még nyelvet. Sertésszivet sem. Nem is pucoltam nyelvet. Sőt kuktában sem főztem még semmit. Sikerült! Nagyon is! A kollégám és lakótársam (aki az első csoportba tartozik, szintén azt hitte, hogy szalontüdőről van szó) az első falat után csak annyit mondott, hogy na ez végre rendes étel...
Hozzávalók kb. 8 személyre (mi két nap alatt megettük ketten):
3 sertésnyelv
3 sertésszív
2-3 nagy hagyma
só
bors
pirospaprika
babérlevél
1,5 kg krumpli
olaj
Utóirat: Természetesen kukta nélkül is meg lehet főzni, készüljünk fel rá, hogy úgy csak a főzés legalább 2 óra lesz. Kukás esetben az előfőzéssel, pucolgatásokkal, darabolásokkal megvan 2 óra alatt.
2010. 01. 23.
Pácolt sajt
Recept:
30 dkg sajt (3 különböző féléből 10-10 dkg, az egyik füstölt legyen! Minél eltérőbb az ízük, annál jobb.)
1 tk kakukkfű
1 kis fej lila hagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1-2 chili paprika karikákra vágva
1 tk szemes tarkabors
3 dl olívaolaj (másmilyen is jó, ha éppen gazdasági válság van)
1,5 dl balzsamecet
A sajtot kockákra, a lila hagymát kockákra, a fokhagymát szeletekre vágjuk, beleszórjuk egy nagy üvegbe, (vagy sok kicsibe, olyankor üvegenként 1 gerezd fokhagymát számoljunk), az olívaolajat és a balzsamecetet összekeverjük, ráöntjük a sajtra, hozzászórjuk a borsot, chilit, kakukkfüvet, rárakjuk a tetőt, kicsit összerázzuk és mehet a hűtőbe. A lényeg, hogy a "lé" ellepje a sajtot, ha kevés, akkor 2:1 arányban keverjünk még be az olajból és az ecetből és pótoljuk. A pontos mennyiség nagyban függ az üvegek számától és formájától.
Salátával, sült hússal, friss kenyérrel, bármivel...
Jó étvágyat!
2009. 09. 03.
Az én új mániám
De lássuk a műveket! Ezek a legújabb találmányok és gyártmányok...
(Ezt tényleg én csináltam!)

2009. 07. 12.




2009. 03. 18.
Az új mánia, avagy miért kellene megtanulnom napfénnyel sütni
2009. 03. 09.
Tojáspogácsa avagy hogyan készítsünk 4 tojásból feltétet 3 felnőttnek úgy, hogy mindenkinek elég legyen
A Ló
2009. 03. 02.
Barbara sörös csirkéje avagy a színdétázók ideális vacsorája
Hozzávalók:
fejenként 2-3 csirke felsőcomb
só, bors, fűszerek
annyi sör amennyi kb. félig ellepi a husikat
San Antonioi csirke
Hozzávalók 4 személyre:
2 csirkemell
500 gr tészta (én ezt is pennével szeretem, de a hivatalos a spagetti tészta)
1 kis fej fehér káposzta
1 pohár tejföl
1 ek liszt
só, bors, pirospaprika, fokhagyma, olaj
A húst kockákra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk. A káposztát csíkokra vágjuk, Hozzáöntjük a húshoz, sózzuk, és fedő alatt puhára pároljuk. A tésztát megfőzzük. A tejfölt elkeverjük a liszttel és a pirospaprikával. Hozzáöntjük a káposztás húshoz, belerakjuk az apróra vágott fokhagymát, egyet forralunk rajta. Belekeverjük a lecsepegtetett tésztát, jól összekeverjük és már tálalhatjuk is. A tetején a reszelt sajt nem ront rajta, de anélkül is fogyasztható. Jó étvágyat!
2009. 02. 25.
Spenótos tészta
2009. 02. 22.
Csak képek
Redrock torta tejszínes ét- és tejcsokis krémmel
Laci egyik szülinapitortája vaníliásgyümölcss krémmel
Laci másik szülinapi tortája citromos-túrós krémmel
Cserepes virág amit soha nem kell locsolni, szintén citromos-túrós2009. 01. 29.
Babos zakuszka
Elég (nagyon) sok lesz belőle, de már látom, hogy idén legalább dupla adagot kell csinálnom. (Ezenkívül, padlizsánost és gombást is.) Ettük friss kenyérrel, rizzsel, tésztával, pizza feltétnek is. A leglátványosabb valószínűleg az volt, amikor vékonyra kinyújtott pizzatésztára kentem, feltekertem, mint egy bejglit, összecsavartam, mint egy csigát, egyben megsütöttem, és felszeleteltem, mint egy tortát. Mire lefényképeztem volna, addigra elfogyott. No de lássuk az eredeti erdélyi babos zakuszka receptjét!
Hozzávalók:
1 liter étolaj
1 kg sárgarépa
1 kg vöröshagyma
1 kg paradicsom
3 kg piros húsú paprika (kaliforniai, pritamin, kápia, stb. lehet vegyesen is)
50 dkg fehér bab
25 dkg lisztes bab
só, bors, babérlevél
A babokat külön-külön megfőzzük. Az összes hozzávalót ledaráljuk.
Az olajat felforrósítjuk, megdinszteljük a sárgarépát, hozzáadjuk a hagymát, amikor megdinsztelődött, akkor mehet bele a paradicsom tovább főzzük, paprika, fűszerek, a lisztes bab, és a legvégén a fehér bab. Addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Amikor megfőtt, tisztára mosott üvegekbe tesszük, rárakjuk a tetejét és egyből megfordítjuk. Legalább 5 percig így hagyjuk, aztán mehet a szekrénybe.
Jó tanácsok:
- az üvegeket ne rakjuk teljesen tele, mert állás közben feljön az olaj a tetejére és kifolyik. Szóval ne csurig legyen, hanem csak tele.
- én a lisztes babot teljesen ledaráltam, a fehéret csak éppen, így darabokban lesz benne a bab.
- felbontás után hűtőben 1 hétig eltartható
2008. 12. 17.
2008. 12. 14.
Mikulások

Hozzávalók 15 darabhoz:
5 dkg vaj
5 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
1 csipet só
1 kis tojás
12,5 dkg tehéntúró
25 dkg liszt
½ tasak sütőpor
Eredetileg fél óra is elég lett volna, de előtte Zakuszkát főztem, amibe került 1 kiló erős paprika is, amit nem szándékoztam erős állapotában belefőzni, úgyhogy kivagdostam az összes már összedarabolt paprika erét, amit viszont a kezem nem értékelt, ezért az est felét a mikulások helyett a gyógyszertárossal és a Fenistillel töltöttem, a másik felében bánatomban grogot iszogattam a kihalt karácsonyi vásárban, szakadó esőben a párommal. Viszont megtudtam az egyik várakozótól a gyógyszertárban, hogy ilyen esetben olajjal kell vastagon bekenni az ember kezét, akkor elmúlik a fájdalom. A gyógyszerésznek is jó estéje volt! Saját bevallása szerint még nem találkozott ilyen problémával. Végre valami újdonság a sok unalmas náthás között! Csak egy kicsit röhögött ki...
Szóval kivesszük a tésztát a hűtőből, átgyúrjuk, majd 15 részre vágjuk. Mindegyik résznek levágjuk kb. az 1/4-ét. A kisebbik és a nagyobbik tészta részből is gombócot formálunk, egymásra rakjuk, a kisebbik legyen felül!, megkenjük 1 ek. tej és 1 tojássárgája keverékével, fogpiszkálóval rögzítjük, és dupla muffin papírba rakjuk. Ha van az embernek elég muffin formája, akkor abban is lehet sütni természetesen. A két papír pedig azért kell, hogy megtartsa a formáját. Sütés után a külső papír újra felhasználható!
Kb. 170-180 fokon 15-20 percig sütjük.
A díszítéshez a tojásfehérjét elkeverjük annyi porcukorral, hogy olyan sűrű masszát kapjunk, ami lassan folyik le a kanálról. Piros marcipánból kb. 8 cm átmérőjű köröket szaggatunk, félbevágjuk, és sapkává hajtjuk. Vagy belemártjuk a cukros masszába és úgy rakjuk a Mikik fejére, vagy simán rárakjuk és körbe írókázzuk. Én írókáztam. Megcsináljuk a szakállát és a szemét, a sapka tetejére bojt, a szeme csoki vagy cukorgyöngy. Aztán már csak győzködni kell a többieket, hogy nyugodtan egyék meg.
2008. 12. 04.
Meggyzselés csokitorta
Hozzávalók:
6 tojás
6 ek cukor
4 ek liszt
2 ek kakaópor
A tojásokat ketté választjuk, a sárgáját fehéredésig keverjük 4 ek cukorral. Bele keverjük a lisztet és a kakaót. A fehérjét a maradék 2 ek cukorral kemény habbá verjük. A belekeverjük a lisztes részbe a hab 1/3-át, majd az így fellazított tésztába óvatosan beleforgatjuk a maradék habot. Előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük kb 170 fokon.
Töltelék:
1 üveg magozott meggybefőtt
2-3 ek ékezési keményítő
fahéj
5 dkg marcipán a belsejébe
4 dl tejszín
30 dkg étcsoki
1 cs lapzselatin
A meggybefőttet a levével együtt leturmixoljuk, fahéjjal ízesítjük és az keményítővel sűrűre főzzük. Félre rakjuk hűlni.
A csokit megolvasztjuk, amíg hűl, kemény habbá verjük a tejszínt, összekeverjük az olvasztott csokival. A zselatinlapokat 5 perce beáztatjuk, kinyomkodjuk, 2 ek vízzel megolvasztjuk. Amikor langyosra hűlt, belekeverjük a csokis tejszínbe.
A piskótát 3 lapra vágjuk. Az alsó lapot megkenjük a csokikrém felével, ráöntjük a meggy felét, vékonyra kinyújtott marcipán, rá a második lap, csokikrém, meggy, harmadik lap. Ha az egész tortát szeretnénk bevonni marcipánnal, akkor még kb 30 dkgra lesz szükség.
2008. 12. 02.
Tejszínes-karamellás diótorta

Hozzávalók:
24 dkg darált dió
9 tojásfehérje
27 dkg porcukor
1 liter tejszín
5 csomag habfixáló
10 dkg durvára vágott dió
20+10 dkg cukor
A porcukrot a tojásfehérjével kemény habbá verjük, beleforgatjuk a diót. Sütőpapírból vágjunk 6 db kb. 24 cm átmérőjű kört. Kenjük rá a diós tésztát és kb. 180 fokon süssük világos aranybarnára. Még melegen húzzuk le róla a sütőpapírt, majd hűtsük le a lapokat.
Csináljunk a 20 dkg cukorból és a 10 dkg dióból grillázst, törjük össze. a tejszínt (cukor nélkül!!!) verjük kemény habbá a habfixálóval, keverjük bele a grillázst. Egy kicsit meg fog olvadni majd a cukor része, ez fogja ízesíteni a tejszínt és ezért nem kell bele cukor. Kenjük meg a lapokat a grillázsos tejszínnel, majd kenjük be az egész tortát is kívülről. Na most jön a legbonyolultabb rész! Sütőpapírra rajzoljunk egy akkora kört, mint a torta, és vágjunk egy olyan csíkot, aminek a szélessége megegyezik a torta magasságával (esetleg egy kicsit nagyobb, de kisebb ne legyen!), a hossza pedig a torta kerületével (ez se legyen kisebb!!!). Csurgassuk rá a karamellt, minden logika nélkül, hogy szép szabálytalan mintát kapjunk a sütőpapírra. A csíkból próbáljunk meg nagyon gyorsan csinálni egy karikát (amit a torta köré fogunk majd rakni). A tetejére szánt lappal nem kell annyira kapkodni, mert azt nem kell hajtogatni. Ez volt az elmélet. Gyakorlatban a dolog nálam ott bukott meg először, hogy nem volt elég hosszú az asztal, azért a karamell csíkot csak részletekben tudtam megcsinálni és hát a gyorsasággal is voltak problémák, de mint rutinos puzzle rakosgató, egész jól össze tudtam rakni a pár centis darabokból (gyakorlatilag teljesen szét tört) az oldalát, csak egy kicsit lassan... A tetejére rárakjuk egyben a karamell lapot, majd az egész tortát rakjuk minimum 2 órára, de inkább egy napra a hűtőbe. Amíg a torta a hűtőben pihen gyakoroljuk a szerény mosolygást a tükör előtt, hogy amikor lerakjuk az asztalra a "műalkotást", akkor az "Húúú... Ezt hogy csináltad?" kérdésekre kellően hitelesen tudjuk mondani, hogy "Ááá... Semmiség..." Majd egy kényelmes székre telepedve, kényelmesen hátradőlve, csukott szemmel élvezzük, ahogy a hideg tejszínben megbújó karamellás dió darabkák szétolvadnak a szánkban...
2008. 11. 14.
Kapros-túrós pite
Régen a Nagymamám nagyon sokszor csinált kapros-túrós lepényt nyáron. Emlékszem rengeteg kapor volt a kertben. Ő kelt tésztából csinálta, de úgyis a teteje volt a lényeg. Ennek örömére nálunk ez alá is linzeres pités tészta került.A recept:
50 dkg liszt
25 dkg margarin
10 dkg cukor
1 sütőpor
2 tojás
Összegyúrni az egészet, aztán mehet a hűtőbe pihenni.
50 dkg túró
1 ek. búzadara
Mindent összekeverni, majd óvatosan beleforgatni, a 2 tojás keményre felvert habját.
Előmelegített sütőben addig sütöm, amíg a teteje elkezd színesedni. (légkeveréses sütőben kb. 170 fokon kb. 25 perc)
Tökös-mákos pite
Még jó pár évvel ez előtt rendszeresen rendeltem ebédet az egyik házhozszállítós cégtől. Két dolgot tudtak sokkal jobban csinálni, mint én, a paradicsomos káposztát és a tökös-mákos rétest. Az utóbbit nem volt nehéz, mert addig soha nem próbálkoztam vele. Azóta a paradicsomos káposzta titkára is rájöttem (nem szabad sűrített paradicsomból csinálni, mert soha nem lesz paradicsom íze), úgyhogy csak a tökös-mákos süti hiányzott a boldogságomhoz. Módszeresen neki álltam receptet keresni és szomorúan vettem tudomásul, hogy mindenhol sütőtököt használnak. Ez alapvetően nem lenne baj, ha a színén kívül bármit is szeretnék a sütőtökből. Anyukám szerint régen csak a sárgarépás és a sütőtökös bébiételt ettem meg, amit jelenleg elég nehezen tudok elhinni. Szerintem összekevernek valakivel. Vagy tényleg annyit ettem belőle régen, hogy egy életre sikerült megutálnom. Bár a sárgarépával kezd rendeződni a viszonyom. (Bizonyítékok hamarosan!) De térjünk vissza ehhez a mákos dologhoz. Tehát sütőtök kilőve, ráadásul biztos voltam benne, hogy abban a rétesben nem az volt, úgyhogy alkotás indul. Első kísérletem nem volt túl nyerő, nagyon száraz volt, remélem nem sokan emlékeznek rá. Pár évvel később újra eszembe jutott. Megvettem a fagyasztott főzőtököt, megállapítottam, hogy a kaprot közvetlenül a tökre rakták, főztem belőle tökfőzeléket. Pár hét szünet, vásárlás, tökfőzelék. Pár év szünet, nyár, jé a zöldségesnél van tök! Megvettem, megpucoltam, lereszeltem, és igen! Igaz nem rétes, hanem pite, de jó! Az eredeti talán a NO SALTY-ról származik.20 dkg margarin
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
3 tojás sárgája
Az egészet összegyúrni, és mehet a hűtőbe pihenni.
20 dkg darált mák
2 dl tej
1 ek vaj
6 ek cukor
1 kisebb tök húsa lereszelve (eredetileg 2 alma)
3 tojás fehérje
1/2 citrom
sok fahéj
A tejet felforraljuk a cukorral, leforrázzuk vele a mákot, bele a vaj, a citromhéj, a tök, a fahéj. Amikor kihűlt belekeverjük a kemény habbá felvert tojásfehérjét.
A 2/3-át kinyújtjuk, bele a tepsi aljába, rá a töltelék, arra a rácsok. Forró sütőben kb. 15-20 perc alatt megsül.
2008. 11. 11.
Almás copf
Jó tanács! A kinyújtott tésztát tegyük át egy sütőpapírra, csak utána vágjuk és töltsük! A legrövidebb almás recept
2008. 11. 10.
Gesztenyés-almás és mákos-almás bejgli
A másik a "szokásos" bejgli almával bolondítva. Az érdekesség, hogy az alma nem a töltelékbe lett belekeverve, hanem külön megpároltam és rákentem a töltelékre. Valószínűleg sokan fogtok csodálkozni a hozzávalókon, de nálunk ilyen a bejgli. Emlékszem, régen milyen furcsán néztem azokra, akik hagyományos bejglivel kínáltak, hogy vajon mit is akarnak tőlem.
Ennek a tésztának a nagy előnye, hogy fóliába csomagolva 1 hónap után is olyan, mintha akkor sült volna. Feltéve, hogy el tudjuk annyira dugni, hogy senki ne találja meg...
Hozzávalók a tésztához (4 rúd):
75 dkg liszt
25 dkg margarin
25 dkg porcukor
1 cs. sütőpor
2-3 szem főtt burgonya
2-3 ek. tejföl
A lisztet elkeverjük a sütőporral és a porcukorral, elmorzsoljuk benne a margarint, hozzáadjuk a lereszelt vagy áttört főtt krumplit (én villával nyomkodtam szét még melegen), a tojást és a tejfölt. Legalább fél órára hűtőbe rakjuk. Amíg hűl, elkészítjük a tölteléket. A tésztát 4 felé vágjuk, szögletesre kinyújtjuk, arányosan elosztjuk rajta a tölteléket, feltekerjük, villával megszurkáljuk, tojással kétszer megkenjük és forró sütőben kb. 30-40 percig sütjük.
Máktöltelék (2 rúdhoz):
30 dkg mák (Mák imádóknak esetleg lehet 40 dkg, de a 30 dkg is elég sok!)
3 dl tej (4 dl)
1 citrom héjja
20 dkg cukor (25 dkg)
fahéj
A tejet felforraljuk a cukorral, belekeverjük a darált mákot, pár percig főzzük, belekeverjük a fahéjat és a citromhéjat. Csak akkor kenjük rá a tésztára, ha kihűlt!

Gesztenye-töltelék (2 rúdhoz):
50 dkg gesztenye massza
1 cs vaníliás cukor
1-3 dl tej
1-2 ek cukor
A gesztenye masszát áttörjük, fokozatosan annyi tejet keverünk hozzá, hogy közepesen sűrű, kenhető krémet kapjunk, a cukorral és a vaníliás cukorral ízesítjük.
Almástöltelék a mákra és gesztenyére (4 rúdhoz):
7-8 alma
4-6 ek. cukor (ízlés szerint)
fahéj
Az almát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, a fahéjjal és a cukorral puhára pároljuk, úgy, hogy ne maradjon leve. A párolt almát 4 részre osztjuk és rákenjük a gesztenye illetve a máktöltelékre.
A kihűlt (türelmetlen családtagok és vendégek esetén langyos) bejglit vékony szeletekre vágjuk és szerény mosollyal az arcunkon bezsebeljük a dicséreteket.
FIGYELMEZTETÉS! A töltelék, ahogy a képeken is látszik, elég sok! Konkrétan a duplája a hagyományosnak. Aki nem szereti ennyire sok belevalóval, az nyugodtan felezze a mennyiségeket! Nálunk már így maradt fenn. Így pont olyan, mint amilyen a nagymamámé volt...
Márton-napi libavacsora
Valamilyen csoda folytán sikerült időben odaérnünk Pátyra, sőt ami dupla csoda, hogy a vacsiról sem késtünk el. A menü a következő volt:
- libamáj saját zsírjában, libatepertő, lilahagyma, pirítós, friss kenyér
- húsleves lúdgége tésztával és maceszgombóccal
- ludaskása gersliből
- lúdláb torta
Hát a nagy gazdasági válság kellős közepén libamájjal jól lakni...
Bizonyítékok:
A legjobb bor: Neszmélyi Irsai Olivér - Szőllősi Pincészet, de a Varga féle Csabagöngye sem volt rossz
A legközelebb elkészítendő étel: libatepertő, velős maceszgombóc, lúdláb torta
2008. 11. 06.
Brindzás-pulykás tortellini
1 cs Brindza (125 g - 156 Ft)
40 dkg darált pulyka hús (449 Ft)
25 dkg gomba (249 Ft)
25 dkg trappista sajt (270 Ft)
1 liter tej (119 Ft)
Volt még otthon akciós liszt (99 Ft), tojás (10 db-249Ft), hagyma (erre már nem emlékszem, hogy mennyibe került, de olcsó volt).
Már csak alkotni kellett.
2 tojásból, 40 dkg lisztből, 2 ek olivaolajból és kevés sóval és vízzel tésztát gyúrtam, majd beraktam egy nylonzcskóba, mert elfelejtettem folpackot venni. Amíg a tészta pihent, elkészült a töltelék.
2 fej hagymát kockákra vágtam, megpirítottam kevés olajon, rádobtam a darálthúst, só, bors, majd amikor a hús megpuhult, mehetett bele a brindza, 3 gerezd fokhagyma és fél csomag petrezselyem. Itt jött a legnehezebb rész, ne egyem meg amit eddig csináltam.
Tészta kinyújt, kiszaggat (első forma - nagy, második - nem szaggat, harmadik - jó!), töltelék rápakol, tészta széle vízzel megken, hajtogat. ÖRÜL! SIKERÜLT! SZÉP! Már megérte...

A gyönyörűségeket kifőztem, beleburítottam egy tűzálló tálba. Kb 3 dl tejből, 1-2 ek lisztből, sóval, szerecsendióval főztem egy kifejezetten híg besamelt, ráöntöttem a tésztára, megszórtam reszelt sajttal és előmelegített sütőben szép pirosra sütöttem. Amíg sült, szeletekre vágtam a gombát, sóval, borssal megpirítottam (nem pároltam!), hozzádobtam a petrezselyem másik felét, és már tálaltam is. Paradicsom salátát ettünk hozzá, ami borzalmas volt. A paradicsomnak még víz íze sem volt, úgyhogy inkább helyesbítek is. Hagyma salátával ettük, amiben paradicsomra megkóstolásig hasonló darabok voltak. Azért elfogyott!

2008. 11. 02.
DNK kenyér



Ha ez így mégsem lenne elég érthető, akkor nézzétek meg ezt!









